Egy kávé mellett jót beszélgettünk a napelemes inverterekről

A napelemes inverter sokak számára idegen fogalom. Ez teljesen természetes, hisz míg valaki nem ássa bele magát a témába, addig a napelemes rendszer csak annyit jelent, hogy a tetőn napelemek vannak. Az viszont, aki már tervezi a rendszer telepítését, biztosan találkozik előbb-utóbb a napelemes inverter fogalmával.

Az egyik barátommal egy kávé mellett beszélgettünk a kérdésről, ő már telepítette a rendszert, nálunk még most zajlanak az előkészületek. A napelemes inverter persze már szóba került akkor, mikor a napelempalyazatok.hu segítségével helyszíni szemlére érkeztek a szakemberek. Akik mindent jó alaposan megvizsgáltak, a ház stabilitását, a tető dőlésszögét és azt, hogy milyen irányba néz. Szóval mindent, ami ahhoz szükséges, hogy megállapítsák, milyen napelemes rendszerre is lenne szüksége a háztartásunknak. A lehetőségek és az igények összehangolása nagyon fontos kérdés.

napelemes inverter

Mivel maga a rendszer telepítése nem sok időt vesz igénybe, ezért is érdemes alaposan átrágni a dolgokat, megvizsgálni, hogy nehogy később problémát okozzon a nem gondos tervezés. Hogy mire is gondolok pontosan? Elmagyarázom. A napelemes inverter egy adott teljesítménnyel rendelkezik. Ennek pedig úgymond ki kell szolgálnia a napelemeket. Ha ez a kettő nincs összhangban, ott probléma van. A lényeg egyébként, hogy míg a napelemek számát lehet bővíteni, addig az inverternek van egy maximum teljesítménye. Ezért már a tervezésnél nagyon észnél kell lenni.

A napelempalyzatok.hu honlapon nagyon sok hasznos tanács olvasható, ráadásul itt a helyszíni felmérés is ingyenes. És ahogy a barátom mondta, még a legkedvezőbb konstrukciókban is segítenek, hisz a napelemes rendszerek telepítése nem két fillér. Bár az egyszeri beruházás összege viszonylag magas, eltörpül amellett, hogy gyakorlatilag elfelejthetjük a villanyszámlát.

A napelemes inverter voltaképp a napelem által termelt egyenáramot alakítja át váltóárammá. A váltóáramot pedig mi is fel tudjuk használni. Ilyen egyszerű az egész, azonban valójában mégsem az. A napelemes invertert ugyanis úgy kell kiválasztani, hogy megfeleljen a rendszer igényeinek. És ne csak az adott pillanatban, hanem bizony hosszú évekig. És ilyenkor nem árt azt sem figyelembe venni, hogy az olcsóbb termékek minősége nem túl jó, a meghibásodás kockázata magas és előfordulhatnak teljesítménygondok is. Ezért nagyon fontos, hogy mivel egyszeri, nagyobb beruházásról van szó, ne sajnáljuk a pénzt a minőségibb, márkásabb napelemre és inverterre. Hiszen hosszú távon jobban, sokkal jobban járunk. Hisz a rendszerünk teljesítménye állandó és kiszámítható lesz.

De minderről a napelempalyazatok.hu honlapon nagyon sok információt megtudhatunk, mint ahogy a pályázati lehetőségekről is. Érdemes itt kezdeni a keresgélést és kérni az ingyenes helyszíni felmérés. A napelemes rendszerek egyre népszerűbbek, ez pedig nem is csoda. Én is azért döntöttem mellette, mert tudtam, hogy szeretném védeni a környezetet és azt is, hogy nem szeretnék többé villanyszámlát fizetni.